Ma beszélgettem Deepak-kal, a boltossal. Kiderült, hogy tanár a helyi iskolában és az órák előtt meg után "boltol". Beszélgettünk az életről. Elmondta, hogy boldog, mert minden napot úgy él meg mintha az utolsó lenne. Biztosítottam, hogy egy napon igaza lesz és az lesz az utolsó napja. Ezen jót nevettünk. Szerinte a "nyugatiak" túl sokat agyalnak, mindent racionálisan akarnak megoldani. Ez az állandó görcsölés nem jó, mert nem vezet sehová. "No brain, no pain!".
A feszültség a munkában meg egyre csak nő. A munkaviszonyok egyre rosszabbak, a káosz egyre nagyobb. Egymásnak ellentmondó utasításokat kapunk, fejetlenség van. A nyomás egyre nagyobb. Nem érezzük, hogy lenne értéke annak, amit csinálunk. Kérünk gatepass-t a szállásra. Az ashram-ból a szállásra csak engedéllyel (gatepass) lehet eltávozni - munkaidő alatt (6.00-18.00). Útközben hazafelé beugrunk a boltba, terveket szövünk arról, hogy itthagyjuk az egészet és elmegyünk Kathmanduba. Ez azért érdekes szitu lenne...Egy hét után lepattanni nem stílusos... Ez menekülés?
Van a meditációban egy módszer - sakshi bhava - a "csendes tanú". A módszer lényege, hogy bármilyen gondolat, érzés verhet tanyát benned, ne küzdj ellene! Csendesen figyeld meg, járd körbe, kóstolgasd, elemezd - fogadd el, de ne "fogadd be". Az érzést kívűlről vizsgáld, ne éld meg! "Csendes tanú vagyok.Nem gondolkozom, mégis automatikusan jönnek a gondolatok. Megfigyelem őket, de távolságot tartok. Csendes tanúja vagyok elmém működésének." Most én is ezt teszem. Lefekszem aludni és megfigyelem magam. Meglátjuk mi lesz.
/2011.11.23. - Rikhiapeeth/
